Csak mert... mert olyan üres... és teli van... hogy lehet egyszerre a kettő? olyan...nemis... az üres talán nem si jó szó...nem üres... de mégis.... nem... nem az... inkább csak magányos... Teli vagyok gondolatokkal, de egy pillanatra mégis olyan jó lenne semmire nem gondolni, egy pillanatnyi semmit... kiüríteni mindent... kis ideig... elűzni őket... nem csak a rosszakat... a jókat is... ne keveredjenek... csak egy szimpla semmi... mert... minden itt van a fejemben... és mégis azt érzem,hogy semmi... talán,mert nem tudok egyiknél sem megállni...egyik után jön a másik... és ennek nincs vége... és mégis smemin nem gondlkodom el részletesebben, nem vezetem tovább... és mennyi érzelem... a gondolatok hozzák... vegyes... minden... jó...rossz... azokat is picit eldobni magamtól... semmit érezni...nyugalmat...csendet...egyik érzelmet sem tudom megállaítani...hogy had sírjak, hogy nad nevessek... mennek el,és jön a másik... hát... valahogy... annyi minden van most... és oylan jó lenne,ha nem lenne semmi... már csak azt sem akarom, hogy egy valami legyen...inkább egy sem... legyen ahogy eddig...nem nyavalyognék,hogy éegyen már valami...történjen már valami.... csak most ezek menjenek el...
...egyetlen társa, a senki által meg nem zavart, magány...
"...Mit mondhatnék neked, ismered minden gondolatom... A tekintetem rajtad, a szívem meg a bárpulton hagyom..."
"...Jó volna ha ez a pár szép pillanat ennyire nem rohanna...
Persze ki tudja hogy hova siet? Mi meg addig elterülünk a pázsiton... És ha magam rábírom, talán felhívlak, Mert jó volna egy séta...jó volna egy séta..."
"...Nincs több haladék, te erre én arra.
Aztán majd találkozunk ott fent vagy lent,
Vagy egy kis bolygón, ahol ha ugyanolyan mohók leszünk
Hamar elveszünk..."
...Én mint egy vérző farkas a Hold alatt vonyítok érted és magadért. Aztán ha majd megfogod a kezem, tudni fogom: valaki hazatért...
"...Rád figyeltem, nem pedig a ruhád.
Én nem vagyok a haverod, te sem nekem,
De mi lenne, ha egy kis bolygón ülnénk ketten egymásra utalva?
Nem utálva. Lehet rátalálnál egy barátra, én úgyszintén,
Csak ez a földi színtér valamiért uszít..."
"...Pupillám tágra nyílik,
A világ és köztem egy rés.
Számból a szavak nem tettek, csak mese,
A fele legalább igaz, a másik fele részeg ábránd.
Én vagyok, aki rajtad átlát,
Hiszen csak magam nézem, és amíg marad pénzem
Újra egy kör, hátamban már jól áll a tőr,
Nem is zavar. Valami belső hang mindig hadar..."
...Tudhattam volna, de nem hittem el, hogy nem lehet tudni, amiben hinni kell...
